Barack Obama választási ígéretei között számos környezetbarát terv szerepel, épp ezért, amikor hivatalosan is elnökjelölt lett, lemondott az 5,7 literes V8-as motorral szerelt Chrysler 300C-jéről. Helyette egy Ford Escape Hybriddel járt egészen a hét elejéig, amikor is megkapta a “szörnyeteget”.

A szürke 300C még tavaly felkerült az eBayre, ahol megpróbálták elárverezni. 100 ezer dollárról [28,3 millió] indult a licit, amely már sokkal több, mint amennyit egy ugyanilyen modell az USA-ban amúgy ér. Végül azonban valaki 271 ezer dollárt [61 millió forint] ajánlott a gépért.

A 2005-ös autót Obama két évig használta, amikor is Illinois állam szenátora volt. Ám ekkor sem hajtotta túl, mindössze 20 ezer mérföld [kb. 32 000 km] van benne.  Ennek megfelelően a kocsi még 2011-ig garanciális.

Végül azonban mégsem lett a vevőért az autó, mert visszalépett, de licitálás sem zajlott egyszerűen voltak résztvevők, akiket kizártak, mert komolytalanok voltak. Az autó így nem kelt el, hanem újra eladó, viszont valószínüleg nem az eBayen keresnek gazdát neki.