A 2009-es Dakar mezőnye ma teljesítette 14., utolsó szelektív szakaszát, amelynek végén már ünnepelhettek a győztesek. A Cordoba és Buenos Aires közti összesen 791, de “csak” 227 mért kilométerből álló szakasznak 276 egység – 129 motoros és quados, 92 autó és 55 kamion – vágott neki. A korábbi embert és gépet próbáló etapokhoz képest viszonylag könnyű, gyors, sima terep várta hajrázókat.

Történelmi győzelem a Dakaron 1

Coma jött, látott, győzött


A motorosoknál a spanyol Marc Comának nem nagyon kellett erőlködnie, másfél órás összetettbeli előnye miatt már a szakasz előtt kezében érezhette a győzelmet. Ő csak ötödik lett ma, ahogyan nagy riválisa és üldözője, a címvédő Cyril Despres is csak a harmadik helyen futott be az eddig nem villogó, első szakaszgyőzelmét begyűjtő portugál Helder Rodrigues és a norvég Pal Anders Ullelvaseter mögött.Ők külön csatát vívtak az abszolút ötödik helyért.

A teljes viadalt persze így is fölényesen nyerte Coma, 2006 után már másodszor. A KTM diadalát a második helyet megszerző Despres tette teljessé, míg a Yamahánál a szakaszt ugyan nem nyerő, de végig az élmezőnyben küzdő David Fretigné harmadik helyére lehettek büszkék.

A magyar induló, Dési János is teljesítette a Dakar teljes távját, ma a 35., összesítettben pedig a 61. lett. Gratulálunk neki!

A VW-k utáni legjobb: Gordon

A VW-k utáni legjobb: Gordon


Az autósoknál Carlos Sainz kiesését követően a vezetést átvevő dél-afrikai Giniel de Villiers-re már csak a szintén volkswagenes Mark Miller jelenthetett valódi veszélyt, de a vezető egységet már tegnap is csak kísérte csapattársa. De Villiers azért nem folytatott teljes biztonsági játékot, hiszen a mai szakaszt is a legjobbként fejezte be a BMW-s Leonyid Novickij és a nissanos lengyel, Holowczyc előtt.

Történelmi győzelem született tehát a négykerekűeknél, hiszen mind a Giniel de Villiers-Dirk von Zitzewitz páros, mind a Volkswagen először győzött, ezen felül most először aratott végső diadalt dízelmotoros autó. A második hely is a VW-é lett, Mark Miller és Ralph Pitchford párosának köszönhetően. A ma még egy defektet is összeszedő Robby Gordon lett a harmadik Hummerjével.

A Dakart hosszú évek óta uraló Mitsubshi korábbi győztesek vezette egységei idén sorra búcsúztak, az egyetlen gyári autót a spanyol Nani Roma vitte be az utolsó célba, de összesítve csak a 10. lett – pocsék év a japán gyártónak.

Palik még a fellebbezésre vár

Palik még a fellebbezésre vár


A magyarok közül a legjobb a Nissan Navarával indult Palik László-Darázsi Gábor duó lett, papíron a 21., de az eredmény még nem végleges, ugyanis a csapat megfellebbezte a csütörtöki eredmények utólagos megváltoztatását, amellyel számos egységet hátrasoroltak a szervezők.  

Mivel az Opel Antarát vezető Szalay Balázs-Bunkoczi László az összetett 22. helyén végzett – igazán szép, tekintve, hogy nagyon mélyről kapaszkodtak vissza! – így az ő eredményük is változhat még.

Végigért a Liszi László és Fenesi János is a Mitsubishi Pajeróval, ők ma a negyvenötödikek, a végső táblázatban pedig az ötvenkettedikek lettek.

Minden idők legjobb magyarjai Szallerék

Minden idők legjobb magyarjai Szallerék


Minden idők legjobb magyar dakaros eredményével a Palik Racing Team versenykamionja, a Szaller-Pócsik-Csitári egység büszkélkedhet ezután, a MAN az összesítésben a 10. lett! Az élmezőny ebben a kategóriában már jó ideje kialakult egyébként, az egyetlen kérdés az volt, hogy különleges esemény híján Kabirovék vagy Csaginék Kamaza lesz-e a győztes, nos, az előbbié lett a diadal, 2005 után mára második alkalommal, míg a “cár”, az ötszörös győztes honfitárs a második helyen végzett. Harmadik a holland De Rooy ginafos egysége lett.   

A résztvevők egybehangzóan állítják, hogy minden idők legnehezebb Dakarján vannak túl, így az óriási kaland után minden induló, és főleg a célt is elérők győztesnek érezhetik magukat.

A 2009-es Dakar nem hivatalos végeredménye

Motorosok

1. Coma (KTM) 52:14:33
2. Despres (KTM) + 1:25:38
3. Fretigné (Yamaha) + 1:38:56

61. Dési (KTM) + 23:21:38

Autósok

1. de Villiers-von Zitzewitz (Volkswagen) 48:10:57
2. Miller-Pitchford (Volkswagen) + 8:59 p
3. Gordon-Grider (Hummer) + 1:46:15

21. Palik-Darázsi (Nissan) + 27:22:19

22. Szalay-Bunkoczi (Opel) + 29:21:27

52. Liszi-Fenesi (Mitsubishi) + 71:27:52

Quadok

1. Machacek (Yamaha) 68:22:06
2. Patronelli (Can-Am) + 2:34:00
3. Sonik (Yamaha) + 7:42:34

Kamionok

1. Kabirov-Beljajev-Mokajev (Kamaz) 49:34:46
2. Csagin-Szavosztyin-Nyikolajev (Kamaz) + 3:39 p
3. De Rooy-Colsoul-Van Melis (Ginaf) + 59:56 p

10. Szaller-Pócsik-Csitári (MAN) + 20:27:01