A túlélésért küzd a General Motors, mindenáron pénzre van szüksége. Amellett, hogy megválna néhány márkájától, egy aukción keresztül számos múzeumi autóját is eladja.

Több mint 200 különleges jármű kerül kalapács alá a hétvégén, az évenként megrendezésre kerülő Barrett-Jackson aukción. Számos versenyautó, tanulmány szerepel a listán.

Megvehető például az új Corvette ZR1 egyik prototípusa, egy guruló váz. Karosszéria nincs rajta, csupán a váz, a motor és a hajtás. Elvileg teljesen működőképes.

Autóépítőknek jó lehet a ZR1 váz

Autóépítőknek jó lehet a ZR1 váz


Ott lesz az árverésen az a fehér Cadillac DeVille is, amelyet II. János Pál pápa használt, amikor Mexikóvárosba látogatott 1999-ben. A nyitott modellben egy hidraulikusan emelhető széket is kialakítottak. De eladó a GM 100. születésnapjára készült Buick Blackhawk-tanulmány is. A 2+2 üléses járgány az 1930-as, 40-es éveket idézi. A szénszálas karosszéria alatt egy 1970-es 7,5 literes V8-as blokk lapul. Az egész autó kézzel épült.

Árverésre kerül egy 1967-es Pontiac GTO is, amelyet a színész Vin Diesel vezetett az XXX című akciófilmben. Ezen túlmenően számos történelmi és kiállításokra épült egyedi modellre lehet licitálni.

A General Motors összességében 5 millió dollárt remél közvetlenül az autók eladásából. Persze ez nem sokat segít, hiszen 1 milliárd dollárt veszítettek az előző hónapban.