A Dunántúl után – ahol már reggel érvényben volt – már az ország középső részében is piros riasztás van életben. Az előrejelzések szerint az ónoseső – amely már Budapesten is jelentkezett – délutánig folyamatosan esni fog, az átlaghőmérséklet pedig mínusz 2 Celsius-fok lesz, vagyis jelentős jegesedés várható. A BKV arra kérte az embereket, hogy aki teheti, hagyja otthon gépjárművét, és válassza inkább a közösségi közlekedést. Az FKF sószórói órák óta dolgoznak, próbálják csúszásmentessé tenni az utakat.

Aki messzebbre autózik, az mindenképpen legalább félig tankolt autóval közlekedjen, vigyen magával meleg ruhát és innivalót is. Baj esetén ne a kihűlt autóban kelljen fagyoskodni.

Több megyében baleseteket okozott reggel a közutak jegesedése, autóbuszok akadtak el, a Dunántúlon bizonytalanná vált a postai szolgáltatás. Az M7-es határfelőli végén, Zalakomárnál a Budapest felé vezető oldalon 11 kamion ütközött össze.

A piros riasztás erős jegesedésre és többfelé várható, tartós, intenzív ónos esőre figyelmeztet. Jellemzően több milliméteres, de helyenként fél centimétert meghaladó jégbevonat rakódhat az utakra. Ilyen időjárási helyzetekben mind a vasúti, mind pedig a közúti közlekedésben jelentős fennakadások alakulhatnak ki.