Megjelent az első hivatalos kép az új Chevrolet Sparkról, de semmi több. Pedig azután, hogy 2007-ben három tanulmányautó közül az amerikai szavazók kiválasztották a kedvükre valót, arra lehetett számítani, hogy az épp zajló Detroiti Autószalonon bemutatják a szériaváltozatot. Egy képet viszont közölt a General Motors.

Az új Spark, a Beat-tanulmány vonalait örökölte, de míg a koncepció háromajtós volt, a most kiadott fotón ötajtós modell szerepel. Mindenesetre a lényeg változatlan: modern, élekkel operáló formatervet láthatunk, amely elég lendületes, de a jelenlegi tendenciának megfelelően kissé szabadidő-autós.

A tanulmány még 3 ajtós volt

A tanulmány még 3 ajtós volt


Várhatóan a jövőben is 3,5 méter körül lesz az autó hossza, amelyben a magas üléspozícióval kombinálva már hátulra is lehet felnőtt utasokat ültetni. Egyelőre nincs hivatalos információ a motorokról sem, de úgy hírlik, eltűnik a 0,8 literes blokk, az alapmotor az 1,0 literes lesz. Újdonság az Aveóban már alkalmazott 1,2-es motor bevezetése, amely állítólag turbós kivitelben is szerepel majd.

Hivatalosan március elején, a Genfi Autószalonon leplezik le az új Sparkot, amelyet Magyarországon az év végétől forgalmaznak majd.