Kiírta a tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M0-s körgyűrű M1-es és M6-os közti szakaszának bővítésére. A jelenlegi 2×2 sávos autóút 6,5 kilométeres szakaszának bal oldalát 2×3 sávosra kell kibővíteni úgy, hogy közben a jobb oldali 2×2 sávon zavartalanul haladhasson a forgalom. A kivitelezőnek 2011. június 30-ára kell elkészülnie a munkálatokkal.

Betonból lesz

Az új sávok szélessége 3,75, a leállósávé pedig 3 méter lesz. A két pályát 5 méter széles sáv választja el majd egymástól. Az új pálya burkolata az M0-s tavaly átadott keleti szektorához hasonlóan beton lesz.Az ilyet csak 35-40 évente kell jelentősen felújítani, míg az aszfaltos utak esetében 10-15 évente szükséges ilyen beavatkozás és az M0-s hatalmas teherforgalmi terhelése miatt ez kiemelt fontosságú.

A 6,5 kilométeren 3 csomópontot, 5 felüljárót és a vadak számára egy aluljárót kell felépíteni. Emellett 9 kamerát és ugyanennyi változtatható jelzésképű táblát is fel kell szerelni.

Építés a 10-es és a 11-es út között

A tender dokumentációját 1,2 millió forintért lehet megvásárolni. Az ajánlatok beadási határideje február 19., az eredményhirdetés várható időpontja április 20., ahol a legolcsóbb ajánlatot tevőt jelentik be. A szerződéskötésre várhatóan április 29-én kerül sor.

Emellett nem zárult le az M0-s északi szektorának fejlesztése sem a Megyeri híd átadásával. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tegnap kiadta a környezetvédelmi engedélyt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére az M0-s útgyűrű 11. sz. főút- és10. sz. főút közötti szakasz ún. “A1” nyomvonal változatának létesítésére. Az 5,5 kilométernyi alagutat is tartalmazó szakasz építése 2012 elején kezdődhet meg, forgalomba helyezését 2014 őszére ígérik.