Októberben a Párizsi Autószalonon mutatkozik be az új Suzuki Alto, amit ősztől már el is kezdenek gyártani Indiában.

A Spashnél kisebb kategóriába tartozó Altóról egyelőre csak annyit tudni, hogy egy egyliteres benzinmotor fogja hajtani, amelyik mindössze 109 g szén-dioxidot ereget majd a levegőbe kilométerenként.

Indiában gyártják ősztől

Indiában gyártják ősztől


A szűkszavú sajtóanyagból nem derül ki sok minden, de az Alto az európai igényeknek is megfelel a gyártó szerint,stílusos, fiatalos, tágas, környezetbarát és még biztonságos is. A képek alapján ebből egyiket sem tudjuk megerősíteni, de azért kíváncsian várjuk.

Tihany Tamás, a Magyar Suzuki Zrt. PR-igazgatója szerint feltehetően 2009 tavaszára várható az Alto Magyarországra, bár ez még korántsem biztos.

Az árról csak annyit tudtunk meg, hogy az a Splash (2 150 000 Ft) alapáránál kevesebb lesz, így remélhetőleg az nem haladja majd meg a 2 millió forintot sem.