Az új Gallardo LP560-4 Genfi Autószalonon való bemutatása nyomán a Lamborghini leállította a Superleggera gyártását. A könnyített Gallardót alig egy éve mutatták be, és már akkor is tudni lehetett, hogy csak limitált darabszámban készül majd, most pedig át is adja helyét Sant’ Agatha-i gyárban az új modellnek. Összesen 530 Superleggera készült.

A Superleggera (olaszul szuperkönnyű) erőssége abban rejlett, hogy 70 kilóval könnyebb volt, mint a hagyományos Gallardo, köszönhetően számos szükségtelen komfortfelszerelés elhagyásának illetve néhány alkatrész szénszálas műanyagra való cserélésének.

Genfben debütált a LP560-4

Genfben debütált a LP560-4


Ehhez társult a motor nagyobb teljesítménye, amit a motorvezérlő elektronikaátírásával és az új kipufogó alkalmazásával értek el. Ennek köszönhetően a versenyautókhoz közel álló sportkocsi csupán 3,8 másodperc alatt gyorsul százra és akár 315 km/órás tempóra is képes.

Ám ez is kevés az LP560-4 ellen, az ugyanis már egy új, jóval erősebb (552 Le) motorral bír, így még gyorsabb lehet. 3,7 másodperc alatt sprintel 100-ra, a végsebessége pedig 325 km/óra.