Az ezredforduló környékén drasztikusan lelassult Budapesten az autós közlekedés – számol be a Budapesti Közlekedési Vállalt Zrt. (BKV)  A lassulás továbbra is tart, mértéke óriási.

Jelenleg a városban az autók átlagsebessége 22,3 km/óra, a Nagykörúton belül pedig ennél is rosszabb, csak 13 km/ó. Ezzel szemben a közösségi közlekedés keringési átlagsebessége 21km/ó, de a Nagykörúton belül is meghaladja a 15 km/órát csúcsidőben.

Jelenleg a BKV az utasok 41,3 százalékát busszal, 26,4 százalékát villamossal, 22 százalékát metróval juttatja el úticéljához, a maradék 10,3% oszlik meg a többi közlekedési ág között. Azaz az utazások 60 százaléka nem, csak a BKV Zrt. által üzemeltetett 10 közlekedési ág közül egy: a busz károsítja a Budapestiek levegőjét.

Ám az sem annyira, hiszen a BKV beszámolója szerint egy-egy busszal 20-szor annyian utaznak, mint egy-egy autóval, viszont csak hatszor annyi helyet foglal. Illetve az autó esetében az egy utasra jutó energiaigény négyszer nagyobb.