“A Magyar Honvédségnek olyan megfelelő számú, magasan képzett gépjárművezetőre van szüksége, akik minden körülmények között – legyen az hazai gyakorlótéren, nemzetközi gyakorlatokon vagy az afganisztáni úttalan utakon – kiállják a próbát” – olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Ezért a Magyar Honvédség és a Palik Racing Team stratégiai együttműködést kötött. Ennek nyomán Palik László a jövőben vezetéstechnikai segítséget nyújt a katonai gépjárműsofőröknek, hogy a leglehetetlenebb terepviszonyok között is megállják a helyüket. Megtanulhatnak olyan terepviszonyok között vezetni, ahol nincs út, illetve ötleteket kaphatnak a többórás koncentráláshoz nehéz terepen.

Nem újdonság ez teljesen, hiszen Palik László már tavaly, amikor az Afganisztánban szolgáló katonáknál járt, mutatott nekik néhány hasznos ötletet a terepen való autózáshoz.  

Nemcsak a harctéren használhatják tudásukat a katonák, hanem versenyeken is mert a honvédség saját terepralicsapatot hoz létre. A Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő, gépjárművezető katonákból álló gárda 2009-től kezdve a honvédség színeiben indul hazai és nemzetközi futamokon, sőt akár a Dakaron is.

Minden évben új csapatot hoznak létre, hogy minél több katona kapjon lehetőséget. A csapat finanszírozását szponzori pénzekből oldják meg. A versenyzést motivációs tényezőként a toborzásban is felhasználják, hogy még több fiatal számára tegyék vonzóvá a katonai pályát.

Minderről azután számoltak be, hogy bejelentették a honvédség is támogatja a Közép-Európa-rali megrendezését.