Bár legnagyobb biztosítók szeretnék elérni, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) váltására ne év végén, tömegesen kerüljön sor, hanem az egyes szerződések megkötésének évfordulóján, a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) szerint a mostani rendszert kellene megtartani.

A KÖBE nem fogadja el érvként a nagy adminisztrációs terhet, mondta az értékesítési igazgató. Tóth Sándor azt is hozzátette, hogy a verseny és az átláthatóság szerintük csakis a mostani rendszerben tartható fenn. A KÖBE azt javasolja, hogy a következő évi díjak meghirdetésére október vége helyett már szeptemberben kerüljön sor, hogy az autósoknak két hónapjuk legyen a kgfb szerződés átkötéséről dönteni.

Forrás: MTI