A Budapest Business Journal keddi biztosítási konferenciáján az Allianz Hungária Biztosító ügyvezető igazgatója, Pásztor Gábor elmondta, hogy számítási eredményeik szerint a múlt év végi kötelezőváltáskor a biztosítók elmaradt díjbevétele 9,75 milliárd forintot tett ki.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítását más cégnél megkötő 650 ezer váltó mindegyike körülbelül 15 ezer forintot takarított meg.

Mivel a múlt év végétől jogszabályi változás miatt az új biztosítónak kell beszereznie a régitől az ügyfél bónusz-malusz besorolását, ezért a biztosítók létrehoztak egy Boma nevű elektronikus rendszert, amelyen keresztül megoszthatják a szükséges információkat, igazolásokat.

Az adatforgalomból következtetett adatokat ismertetve Pásztor szerint az Allianztól az ügyfelek 17,5 százaléka, az Uniqától 14,4 százaléka, míg a Generali-Providenciától 13,4 százaléka távozott a múlt év végén. Jelentősebb piaci részesedést az Aegon szerzett, míg komolyabb portfólióvesztesége az Uniqának volt.

A piacra frissen belépő autós biztosítók 4-6 százalékot még könnyen tudnak szerezni, továbblépni nehezen tudnak, csak a piaci növekményt fölözik le.

A konferencián résztvevői azt is felvetették, hogy a biztosítók spórolhatnának – és ezzel a díjakat is csökkenthetnék -, ha megszűnne az év végi kötelezőváltási kampány helyett, a biztosítás évfordulója a szerződés megkötésének a napja lenne.

A szakértők azt is elmondták, hogy három év múlva már az autós biztosítások felét direkt módszerrel, azaz az interneten keresztül kötik majd az ügyfelek.

Forrás: MTI