Korábbi híresztelésekkel ellentétben a 2009-es Bamako-rali is Budapestről indul. A jövő évi verseny részleteiről már sokat lehet tudni, jelentős változások következnek.

Jövőre először az Afrikába induló csapatok két külön útvonalon indulnak neki – míg a túra kategóriában indulók sokkal jobb minőségű utakon haladnak majd, addig az igazi kihívásra váró versenyzők keményebb terepen száguldanak a cél felé.

Az összesen 8341 km-es afrikai kalandra mind a versenyzők, mind a túrázók ugyanakkor – 2009. január 17-én – kelnek útra, és ugyanakkor is érkeznek meg – január 31. – Mali fővárosába, Bamakóba. Az Afrikából kivonult Dakar szellemiségét őrizve, annak több korábbi szakaszát is beépítették a szervezők a Budapest-Bamakóba.

Több mint 500 csapat jelezte már részvételi szándékát a szervezőknek, és eddig 130-an neveztek.

Saját kategóriát kaptak

Saját kategóriát kaptak


Hogy a Budapest-Bamako mókás jellegét megőrizzék, a futam szervezői egy új, Bamako Spirit nevű kategóriát is nyitottak, amelyre a kimondottan, olcsó, rossz, vagy épp humoros járgányokat várják.

A 2009-es rajtot egy háromfordulós hazai előfutam-sorozat előzi meg. Az első, március 28-i előfutamon Budapestről Bázakerettyére kell eljutniuk a versenyzőknek. Az előfutamokon nem kötelező a részvétel, azonban ha valaki még nem nevezett be a viadalra, és elindul az összes előfutamon, indulási jogot szerezhet a Budapest-Bamakóra.