Pénteken mutatják be hivatalosan az új magyar kisautót, a Suzuki Splasht. A rendezvény díszvendége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lenne. Ám úgy tűnik, ő nem lesz ott: “Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem vesz részt a Magyar Suzuki Zrt. pénteki ünnepségén” – közölték a kormányszóvivői irodából a Népszavával.

Korábban az új Suzuki-modelleket mindig a hivatalban lévő miniszterelnök jelenlétében mutatták be. Eredetileg két éve, az SX4 premierjekor is Gyurcsány Ferencet várták az ünnepségre, ám ő nem ment el, így Kóka János akkori gazdasági miniszter vett részt helyette a ceremónián.

Suzuki

Suzuki


A problémát akkor is, most is a Suzuki-gyár vezetése és a dolgozók közötti ellentét okozta és okozza, amelyben a kormány a dolgozók mellé állt. A Suzuki-dolgozók szakszervezete nem sokkal az SX4 bemutatása előtt a gyár kapuján kívül, egy autóbuszban alakult meg, mivel a cégvezetés megtagadta a megfelelő helyiség biztosítását.

Az érdekképviselet megalakulása után a megválasztott elnöknek távoznia kellett a munkahelyéről, amit a bíróság jogellenesnek ítélt. Később, miután az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség másodfokon is kimondta, hogy megfelelő képviselőkkel bír a szakszervezet, ezt nemrég államigazgatási eljárás keretében bíróságon is megtámadta a cég. Amíg nincs lezárva az ügy, nem kell tárgyalnia a szakszervezettel.

Korábban a gyár vezetői azt mondták, ők megtartják a törvényeket, megadták és megadják a lehetőséget a szakszervezet működéséhez, de nincs rá igény. A dolgozók számos általuk sérelmezett munkakörülmény miatt szeretnének szakszervezetet.

Forrás: Népszava