Az Erzsébet térről a Szent István parkig utaztak babakocsit tolva, az összes budapesti tömegközlekedési járművet, trolit, villamost, buszt és metrót használva a kisgyerekes anyukákat képviselő Babakocsisokk egyesület tagjai.

Útjukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy Budapesten nehéz babakocsival közlekedni. Szeretnék elérni, ha a városvezetők olyan döntéseket hozzanak, hogy a közterületek könnyebben megközelíthetők legyenek babakocsival, a zebrákon hosszabb ideig legyen zöld a lámpa, illetve legyenek rámpák.

Néhány vonalon alacsonypadlósak ugyan a tömegközlekedési járművek, de sok busz, troli és villamos még nem az. A többi közlekedő sem túl figyelmes az anyukákkal, az autósok simán parkolnak a járdára úgy, hogy nem hagynak elég helyet, de sokan végignézik azt is, ha egy anyuka egyedül emeli a buszra a babakocsit.

A Nyugati téren csatlakozott az anyukákhoz John Emese fővárosi szabad demokrata képviselő, a Gyermekbarát Város program koordinátora. A politikus elmondta, hogy uniós elvárás a középületek akadálymentesítése, de pénz nincs rá. Az új beruházásoknál viszont szinte mindenhol figyelembe veszik már az akadálymentesítésre vonatkozó előírásokat.

Forrás. FH, MR1