Ahogy a Suzuki csinálta az előző Swiftnél, úgy a Lotus is mindig újabb és újabb limitált modellekkel próbálja a figyelem középpontjában tartani a modelljeit. Most épp annak örülhetünk, hogy 40 éve gyártják az Elise-t a brit Hethel-gyárban.

Mindössze 50 darab készül majd a sportkocsiból, de kissé ironikus, hogy pont Nagy-Britanniában nem forgalmazzák majd, ugyanis csak balkormányos kivitelben lesz. Az évfordulós Elise a sorozat belépő modelljére, az S-re épül.


Ennek megfelelően 1,8-as motorja “csak” 136 lóerős, viszont miután csak 860 kilogramm a tömege, így 5,8 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órát. A kétüléses sportkocsi végsebessége 205 km/óra.

Könnyed felépítését nemcsak az alumíniumváznak, de a kényelmi extrák elhagyásának is köszönheti az Elise. Csupán két légzsákot és egy CD-s rádiót kap a vevő, no meg nagy adag vezetési élményt is. A 40 éves Elise azonosítását segíti a narancsszínű fényezés, amely nemcsak a kasztnin, de a fékeken és az utastérben is feltűnik. A különleges szériára fekete felniket álmodtak a tervezők.