Demszky Gábor nem ért egyet a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság szerdai döntésével, amelyben egyetlen budapesti futóverseny sem kapott közterület-használati engedélyt 2008-ban.

Horváth Gyula az indítványt beadó szocialista alelnök és Ughy Attila (Fidesz) városképvédelmi bizottsági elnök is úgy vélte, hogy ezek az utcai rendezvények aránytalanul zavarják a fővárosiak közlekedését.

A főpolgármester viszont arra kérte a bizottságot, hogy tárgyalja újra a kérdést. Ha a bizottság ezt követően is a tiltást támogatja, Demszky Gábor felfüggeszti a bizottság határozatát, és az ügyben a döntést a közgyűlés jogkörébe utalja.

Demszky szerint a többnyire hétvégén tartott versenyek valóban nehezítik a közlekedést, de az okozott kellemetlenségek elhanyagolhatók ahhoz képest, hogy a rendezvényeknek milyen jelentős szerepük van a város életében. A főváros számításai szerint a Budapestre érkező futó “célturisták” több mint 600 millió forintot költöttek idén.

Az egészségügyi bizottság tegnap több, a főváros közlekedését kevéssé zavaró, jövő évi B kategóriás utcai sportrendezvény lebonyolítását támogatta Ezek jórészt a Margit-szigeten, a Városligetben és a Normafa környékén lesznek.

Forrás: MTI