Egyelőre sokfelé még csak borult az ég, de délelőtt illetve napközben újra elkezdhet esni. A Dunántúlon és az Északi-középhegységben jósolnak havat, az ország középső és keleti részén viszont eső várható. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik, amely hófúvást is okozhat. Ilyen időben is fontos, hogy kilássunk, ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat is.

Nemcsak hóban jó a téligumi

Nemcsak hóban jó a téligumi


Budapesten már este is akadt dolguk a hókotróknak. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. negyven gépe rótta az utakat, hogy csökkentse azok síkosságát. Ahogy az ország többi részén, úgy Budapesten is a magasabban fekvő részeken hó, alacsonyabban eső hullott. Egyelőre az utak jól járhatóak, az időjárás nem okoz gondot.

Nem úgy a rengeteg autó. Csütörtök késő délutánhoz hasonlóan – amikor is bedugult a főváros – ma reggel is komoly torlódásra kell számítani, nem is beszélve a péntek estéről. Ha nem muszáj, ne üljünk autóba, menjünk tömegközlekedéssel. Ám inkább a kötöttpályás járműveket válasszuk, hiszen busszal – nagy valószínűséggel – ugyanúgy araszolunk majd, mint autós társaink. Ha nincs arra dolgunk, kerüljük a Keleti pályaudvar környékét, hiszen a vásárlók új templomának tegnapi megnyitása miatt biztos nagy dugó lesz.


Napközben túlnyomóan borult lesz az ég, legfeljebb délután vékonyodik el helyenként a felhőzet. A hőmérséklet délután 0 és +4, késő este -4, +1 fok között alakul. Mindez pedig azt jelenti, hogy tovább vastagszik a hótakaró a Kékesen, a Börzsönyben és a Mecsekben is. Aki kirándulást tervez ezekre a helyekre, jól teszi, de téli gumi nélkül ne induljon útnak. Egy kisebb műanyag lapát is jól jöhet, ha elakadna az autó. A zárhoz tartozó jégoldót ne a kocsiban tartsuk, hiszen ha befagyott az ajtó, kívül lesz rá szükségünk.

Hidegfronti hatás várható. Hosszabb lesz a reakcióidő, fokozódhatnak a reumatikus fájdalmak, sokaknál fejfájás jelentkezhet.