A hétvégi havazást javarészt megúszták a közlekedők, hamarosan kissé nagyobb erőpróba jön.

Ma késő délután ugyanis erős havazás kezdődik a Magyarországon, amit jelez, hogy a Magyar Közút Kht. Dél-dunántúli Regionális Főmérnöksége már készenlétbe helyezte a síkosságmentesítéshez a járműveit. Baranyába 10 centis havat várnak, így ott hármas fokozatú készültség van, de a környező megyékben is esni fog. A Dunántúlon viharos széllökések kíséretében hófúvások is lehetnek.

Egyébként az ország északi harmadában várható először havazás, a középső országrészben előbb eső, havas eső, majd egyre inkább havazás valószínű. A délkeleti szél északira, északkeletire fordul, éjszaka és holnap napközben többfelé megerősödik.

Ellenőrizzük a gépjárművek világító berendezéseit, hiszen hóesésben, esőben csökken a látótávolság. A csapadéktól vizes útszakaszokon pedig jelentősen romlik a gumik tapadása. A téli gumi erősen javallott, főleg, miután a várható hideg miatt többfelé megmaradhat a hó.

Mivel melegfronti hatás várható, a lehangoltság és az aluszékonyság csökkentheti a közlekedők figyelmét. Elindulás előtt ne csak az üvegfelületek tisztítsuk meg hótól, hanem a lámpákat és a tetőt is. Máskülönben egy hirtelen fékezésnél a tetőn összegyűlt hó a szélvédőre csúszhat, megakadályozva a kilátást.