Bár jól ment, túlságosan finomkodó volt az Audi S3, amikor nálunk járt az egyhetes teszt során. Vélhetően az O.CT által közel 6000 euróért (1,5 millió forint) kínált motortuning sokat javít a dolgon.

A 2.0 literes turbómotor lóerőkínálata ugyanis 265 helyett 328 tagú. Ahogy az illik egy feltöltős motorhoz, nyomatékból is van bőven, itt 425 newtonméter próbálkozik már kis fordulaton is elpörgetni a kerekeket.


Erre azonban kevés az esély, miután a négyhengeres blokk mind a négy kerékhez juttat az erejéből, így a korábbi 6,4 helyett akár 5,7 másodperc alatt is elérhető a 100-as sebesség. A nagyobb teljesítmény nyomán 250-ről 265km/órára emelkedett az S3-as végsebessége.   
 
Bár gyárilag is sportos futóművel és fékkel kerül az utcára a kis Audi, az O.CT-nél állítható lengéscsillapítókat és nagy teljesítményű féket szerelnek be. A látvánnyal nem sokat dolgoztak, igényes 19 colos felniket szereltek fel, a motortér műanyagjait pedig karbondíszítéssel látták el.