Az állam nem tervezi, hogy a jövedéki adó mérséklésével vagy más módon csökkenti a benzin kiskereskedelmi árát. Az árat piaci folyamatok befolyásolják és a pénzügyi tárca nem tervez beavatkozást – mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-Ecónak. Hasonlóan nyilatkozott Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője is.

2004 elején a kormány kompenzációt nyújtott a felhasználóknak a magas benzinár miatt: az akkor december végéig érvényes jogszabály szerint amennyiben a 95-ös oktánszámú benzin két egymást követő hét hétfőjére vonatkozó átlagárának számtani átlaga elérte a 250 forintot, a jövedéki adót úgy mérsékelték, hogy a literenkénti fogyasztói ár 2 forinttal, 248 forintra csökkenjen. További árnövekedés esetén 5 forintonként 1 forinttal csökkent a fogyasztói ár.

Most közel vagyunk a 300 forintos benzinárhoz, melynek nyomán a költségvetés bevételei jelentősen emelkednek.

2005 elején is megfogalmazódott a kompenzáció igénye, ám akkor a kormány nem lépett, mégpedig részben azért, mert szerintük a 2004-ben alkalmazott kompenzáció pozitív hatása a fogyasztók számára sokkal kevésbé volt érzékelhető, mint amennyire negatívan befolyásolta – milliárdos tételről lévén szó – a költségvetést.

Forrás: FN.hu