Bár csak idén kezdte meg működését a hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon a Genertel Biztosító Zrt, sikerre számíthat. Az értékesítés indulása óta kb. 735.000 alkalommal számolták ki az érdeklődők a  Generalihoz tartozó Genertel kötelezős díját interneten és telefonon, beleértve az online alkuszi portálok díjszámításait is – áll a cég közleményében.

Egyetlen hét alatt a különböző értékesítési csatornákon keresztül összesen 10 000 ügyfélre tett szert a fapadosnak is hívott biztosító. A telefonálók 75 százaléka meg is köti biztosítását.

A vezető 4 online biztosítási alkusznál az első héten megkötött szerződések alapján elmondható, hogy a biztosítót váltók 26 százaléka a Genertelt választotta. A piac új szereplője szeretné a biztosítóváltó piac 10 százalékát megszerezni, ezt a célt az adatok szerint teljesíteni fogja.

Elsősorban a 30 év feletti, legalább 5 éve balesetmentes vezetőket célozza meg kötelezőjével a cég, amelynél az eddig megkötött kötelezős szerződések átlagdíja 27 000 forint körüli. Itt egytelen hátulütője van a dolognak, hiába vezetett valaki éve ót abalesetmentesen, ha az új biztosítása alatt karambolozik, oda a most megszerzett kedvezmény.