Új büntetőeljárás elindítását kezdeményezik az Il Ferro-károsultak – jelentette be tegnap a több mint száz autós perközösségét képviselő Hunyadfalvi Balázs. Az ügyvéd szerint az autóreklámokkal foglalkozó cég 2007 februárja után is kötött szerződéseket, s regisztrációs díj címén több százezer forintot vett át az autósoktól.

Álláspontja szerint emiatt megalapozott a csalás gyanúja, és azt kérik az ügyészségtől, vizsgálja felül a nyomozást megtagadó korábbi döntést. A mintegy 800 sértett, aki 2007 februárja után kötött szerződést, joggal kezdeményezhet újabb büntetőeljárást.

Korábban bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az autóreklámmal foglalkozó cég ellen, miután az “szabályosan” ment csődbe, vált fizetésképtelenné februárban.

Forrás: Magyar Hírlap