Láttunk már egy-két érdekes variációt az esztergomi “mi autónkra”, most a Suzuki SX4-et motorkerékpárrá építette át a Road Race Motorsports műhely. A Las Vegas-i SEMA tuningkiállításon ma mutatkozik be a SXForce.

A Suzuki SX4-esének neve hallatán nem épp a sportsikerek jutnak az ember eszébe, de a japán gyártó motorkerékpárjai annál inkább az élvonalba tartoznak a versenyeken. Épp ezért alakították át az esztergomi járgányt, hogy a kétkerekűek dicsfénye rá is vetülhessen – és ez már nem is az első ilyen próbálkozás.

Az SXForce LIVE 2 literes, 250 lóerős turbómotort kapott, ötsebességes kézi váltóval, természetesen a futóművet, és a gumikat is mind sportverzióra cserélték – 225/45-18-asok elöl, 235/40-18-asok hátul. Ahol lehetett, az SX4 karosszériaelemeit több helyen szénszálas műanyaggal váltották, az autó elején brutális légbeömlőket nyitottak, az autó hásó részére pedig komoly diffúzort és szárnyat illesztettek.

A kormányt nem városi parkolásra találták ki

A kormányt nem városi parkolásra találták ki


A Hayabusa néven is emlegetett GSX1300R sportmotorra a legegyértelműbb utalás azonban az utastérben fogadja a vezetőt: a tuningszakemberek a hagyományos kormánykereket ugyanis a motor kormányára cserélték – hogy milyen lehet többször teljesen körbetekerni, nem tudjuk. A beltérben még több szénszálas műanyag található, a középkonzol LCD-kijelzője pedig a motor adatairól tájékoztat folyamatosan.    

Ahogy a motoron is legfeljebb ketten férnek el, úgy az SXForce is csak kétszemélyes – az átalakítás során a hátsó ülések helyére egy komoly hangrendszer került.