A Tokiói Autószalonon a Subaru az Impreza WRX STI mellett egy új elektromos tanulmányautót is bemutat. A G4e nevet viselő koncepció néhány komoly újítást hoz a “villanyautók” palettájára.

Az ötszemélyes csapotthátúról azt mondja a gyártó, hogy egy töltéssel akár 200 kilométert is képes megtenni. Ez az eredmény a Subaru saját fejlesztésű vanádium-akkumulátorának köszönhető, amely a hagyományos lítium-ion akkuknál akár kétszer-háromszor több energiát is képes elraktározni. Ugyancsak növeli a hatótávot a könnyű, teljes mértékben alumíniumból készült kaszni is. Az új típusú telepek a Subaru közlése szerint 15 perc alatt 80 százalékig tölthetők, ami igen jól hangzik – tegyük azért hozzá, hogy egy teljes töltés 8 óráig tart.

A telepeket a padlóba építették

A telepeket a padlóba építették


Új megoldás, hogy az akkumulátorok sem az utas-, sem a csomagértől nem vesznek el hasznos teret, ugyanis a G4e padlójába építették őket. Így az autó súlypontja is alacsonyabbra került, amivel pedig az irányíthatóság is jelentősen javult.

A formatervnél a háromszög volt a vezérmotívum, amellyel a japánok a nagy teljesítményre és a jövőre akarnak utalni. A színe pedig… hát természetesen zöld.