Nem az ötletekkel, sokkal inkább a méretekkel és főleg az árral volt baj a Renault Modus esetében. A jövőben sem lesz olcsóbb az autó, viszont sokkal inkább családbarát autót faragtak belőle. Bemutatkozott ugyanis a Renault Grand Modus. Ez a normál Modusnál 16,1 centiméterrel hosszabb, s így már több mint négy méteres.

A növekedés tetten érhető a csomagtartó és a hátul ülők lábhelyénél egyaránt, miután a közel tíz centivel megnyújtott tengelytáv mellett a kocsi hátsó túlnyúlása is nagyobb lett. Ennek köszönhetően a korábban maximum 293 literes csomagtartó a Grand Modusban már 410 literes lehet. A hátsó üléssor tologathatósága miatt ez 305-re csökkenhet, ilyenkor viszont hatalmas lábhely várja a hátul ülőket.

Akár 410 literes is lehet

Akár 410 literes is lehet


Akinek az autó arányai ismerősek, nem téved, hiszen a Renault konszern kínálatában van egy ugyanilyen autó, mégpedig a Nissan Note. A Grand Modus annak padlólemezére épül. Persze nemcsak nagyobb méretéről, de egyedi lámpáiról is azonosítható az új változat.

A Modus és a Scénic közötti űr kitöltésére kitalált járgány 2008 tavaszán kerül a kereskedésekbe. A Grand Modus ezzel az Opel Meriva konkurensévé lépett elő, míg a rövid maradt városi miniegyterű.