Nem olcsó dolog, ha spórolni akarunk. A világ legkisebb fogyasztású sorozatgyártású autója alapáron 3 298 000 forintba kerül. A smart fortwo cdi ezért az árért megelégszik száz kilométerenként 3,3 literes fogyasztással. Egyetlen tele tankkal képes lehet 1000 kilométer megtételére is. Az autó 88 g/km szén-dioxid-kibocsátásával egyben a legkörnyezetkímélőbb is.

Az aprócska autóban egy továbbfejlesztett háromhengeres, mindössze 799 köbcentis dízelmotor dolgozik. Ennek fényében ne is várjunk bődületes teljesítményt, 45 lóerő áll a vezető rendelkezésére. Ezzel az autó majd 20

pöttöm motor

pöttöm motor


másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége pedig épp elég autópályára, 135 km/óra.

Azért azt megjegyezzük, hogy a világ legkisebb közvetlen befecskendezésű dízel erőforrásával szerelt járgány csak azért lehet a legkisebb fogyasztású, mert a Volkswagen már leállította a Lupo 3L gyártását. Az ugyanis 2,99 literes átlagfogyasztást produkált. Sőt, négy utast szállíthatott. Viszont a smartnál is drágább volt, ezért a gyártását meg is szűntették.