Az egyre komolyabb biztonsági előírások és az autókban egyre nagyobb számban előforduló kényelmi berendezések miatt a járművek tömege jelentősen emelkedett az utóbbi 15 évben. A nagyobb súly miatt a vezetési élmény szinten tartásához erősebb motorok kellenek. A nagyobb teljesítmény viszont csak komoly befektetés árán társul kisebb fogyasztással és károsanyag-kibocsátással.

Ezt felismerték az autógyártók, köztük a Mazda is. Az új Mazda2-nél sikerült elérniük, hogy 100 kilogrammal könnyebb a kifutó modellnél. Miközben a gyártó állítása szerint nemcsak biztonságosabb elődjénél, de élvezetesebben is vezethető annál.

Ultra nagy szilárdságú acél elemekből épül

Ultra nagy szilárdságú acél elemekből épül


A tömegcsökkentés 60 százaléka különleges tervezési megoldásoknak köszönhető, ide értve a teljes karosszériát is, mely optimalizált szerkezete mellett nagy, illetve ultranagy szilárdságú acélelemekből épül fel, így nemcsak könnyebb és merevebb, de sokkal jobb ütközésbiztonságot is nyújt. Ezzel önmagában 23 kilogrammot spóroltak, de a sok kicsi sokra megy elv alapján számos újítást vetettek be.

Rövidebb kábelköteget, kisebb motorháztető-zárszerkezetet, valamint vékonyabb forgópántokat alkalmaznak. Ezenkívül olyan apróságokra is figyeltek, mint az ajtókba épített hangszórók, ahol a mágneseket neodímiumegységekre cserélték.