2007-ben eddig 24 motoros szenvedett halálos balesetet, 158-an pedig súlyos sérülést szenvedtek. A legtöbb motorosbaleset Baranya megyében történt, ezért a megyei rendőr-főkapitányság továbbképzéseket szervez.

Az első továbbképzést a szombaton tartották a Pécs-Pogányi repülőtéren, ahol szakemberek tertottak elméleti felkészítést és száraz és esős körülmények közötti gyakorlati képzést is. A továbbképzésre bárki jelentkezhetett, aki rendelkezik motorkerékpárra szóló vezetői engedéllyel. A részvétel feltétele a saját motorkerékpár és a megfelelő motoros öltözet volt, a programra más megyékből is érkeztek.

Gál Jenő alezredes, a főkapitányság baleset-megelőzési főelőadója elmondta: ezen a képzésen saját korlátaikkal is szeretnék megismertetni a résztvevőket. Olyan feladatsorokat állítottak össze számukra, amelyek a közúti közlekedésben ritkán fordulnak elő. Ilyen volt a veszély-elhárítási tréning.
“Ha az első felismerés megvan, hogy nem vagyok mindenható, és nem tudok mindent, az már az első lépés afelé, hogy balesetmentesen közlekedjünk.”

A továbbképzést a következő két hétvégén is megrendezik, 15-18 főt tudnak fogadni egyszerre. A második kurzus már megtelt, a harmadikra még várják a jelentkezőket. Az ezt követő két szombaton 08.00 -17.00 óráig tartanak oktatást, jelentkezni a galj@baranya.police.hu e-mail címen lehet.