Az országos tisztifőorvos mától hármas fokozatú hőségriadót rendelt el, Magyarországon először, miután az időjárási előrejelzések szerint 3 egymást követő napon az átlaghőmérséklet meghaladja a 25 fokot. A meteorológusok szerint 38-40 fok körüli hőmérséklet várható, ami nagyon megviseli az emberi szervezetet.

Ennek a kánikulának azok örülhetnek, akik szabadságukat töltik, de a közlekedésben részt vevőkre nagyobb veszély leselkedik ilyenkor, megnő a balesetek száma.

Sok autóban nincsen légkondicionáló, ezek utastere igencsak felmelegedhet a napsütésben, ahogy a tömegközlekedési járműveké is. A melegben még inkább veszélyes a közlekedés, a magas hőmérséklet a fitteket is megterheli, de különösen nehezen viselik az idősebbek, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők. Az embereknek ilyenkor csökken a vérnyomásuk, magasabb lesz a pulzusszám, a szervezet kiszárad, romlik az agy vérellátása, ami magával hozza a koncentráció csökkenését.

A lankadó figyelem pedig a közlekedés összes résztvevőjére veszélyes, az autósokra, gyalogosokra egyaránt. Ezért a megszokottnál több folyadékot, lehetőleg ásványvizet kell inni ilyenkor. Akik hosszabb útra indulnak, tartsanak pihenőt időnkét. A biztos célba érkezésért megéri. Figyeljünk jobban a többiekre is.

12 helyen osztanak vizet, az autósoknak is

12 helyen osztanak vizet, az autósoknak is


Akinek légkondicionált az autója, annak is érdemes figyelnie, hiszen a túl nagy hőmérséklet-különbség megfázáshoz vezethet, torokfájás és végtagfájdalom következhet be, és influenzaszerű megbetegedést okozhat, illetve nyaki merevség is előfordulhat. 8-10 fok különbség az ajánlott, és fokozatosan csökkentsük az utastér hőmérsékletét. A nagy hőségben érdemes gyakrabban ellenőrizni az autók kerekeinek guminyomását is a hőtágulás miatt.

Jó hír, hogy aki a melegtől lesz rosszul, annak nem kell vizitdíjat fizetnie. Aki tehát hőgutát kap, azt ingyen látják el.

Budapesten 20 locsolóautó fogja hűteni-portalanítani az utakat éjjel-nappal, és 2000 közkutat is megnyitnak. A város 12 csomópontján palackozott vizet osztanak, és készenlétben tartanak egy mobil víztisztító egységet is, amely például balesetek helyszínén, nagyobb torlódások helyszínén dolgozhat.

A mentőszolgálat az átlagosan bevetésre váró 63 mentő- és rohamkocsiból álló gépjárműparkját 99-re bővíti, ezek közül 8 autó légkondicionált.

Hőségriadó idején a nemrég bevezetett kamionstop szünetel.