Az időmérő edzések után már sejthető volt, a Német Nagydíj Talmácsi Gábor versenye lehet. A magyar motoros ugyanis a mezőnyben egyedüliként tudott 1:27 perc alatti kört teljesíteni; nem mellékesen: pályacsúccsal szerezte meg az első rajtkockát.

Talmácsi remekül rajtolt, rögtön az élre állt, és pillanatok alatt meglógott az üldözőitől. A legutóbbi két futamot megnyerő olasz Mattia Pasini viszont már az első kanyarban “elszállt”, visszaállt ugyan, de hamarosan befejezte a sachsenringi versenyt, és ezzel elbúcsúzott a vb-aranyről szőtt álmaitól is.

Az elsőségre törő, a futam előtt az összetett második helyén álló Talmácsi előnye közben négy másodperc fölé kúszott. A magyar motorost képtelenség volt megszorítani, tíz körrel a vége előtt már öt másodperccel vezetett, és könnyedén tartotta a tetemes előnyét, a végén még ki is engedhetett egy kicsit. Az első rajt-cél győzelmét semmilyen veszély nem fenyegette. Mögötte Simone Corsi, Hector Faubel, illetve a 15. helyről Kojama Tomojosi harcolt a dobogós helyekért. Talma csapattársa, Sergio Gadea a 9. rajthelyről az ötödikre küzdötte fel magát, ám az utolsó kanyarban bukott. Talmácsi ötödik világbajnoki futamgyőzelmét aratta, ezzel minden idők legeredményesebb magyar gyorsasági motorosává vált, és kétpontos elönnyel összetettben is átvette a vezetést. A második helyet Kojama csípte meg, Faubel lett a harmadik.

“Nagyon figyeltem arra, hogy jól sikerüljön a rajt, mert tudtam, hogy gyorsabb vagyok a többieknél. Tíz gyors kört futottam, és a folytatásban az előnyöm megtartására törekedtem, annyira húztam a gázt, amennyire kellett. Nem volt könnyű verseny, mert a végén csúszkáltak a gumik a nagy meleg miatt. Boldog vagyok, hogy vezetem a világbajnokságot, most pihenés következik, majd Brnóban visszatérek!” – nyilatkozta mosolygva Talmácsi Gábor.

Német Nagydíj, Sachsenring
125 kcm:
1. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 32:30.802
2. Kojama Tomojosi (japán, KTM) +3.532 mp
3. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) +3.610

A vb élcsoportja:
1. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 156 pont
2. Hector Faubel (spanyol, Aprrilia) 154
3. Kojama Tomojosi (japán, KTM) 118

250 kcm:
1. Hirosi Aojama (japán, KTM) 41:16,191 perc
2. Mika Kallio (finn, KTM) +0.119
3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) +0.274
(Tóth Imre nem fejezte be a versenyt)

A vb élcsoportja:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 191
2. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 171
3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 166
..
26. Tóth Imre (magyar, Aprilia) 1