Azután, hogy Japánban és az Egyesült Államokban már megkezdték a forgalmazását, hamarosan Európába is megérkezik az új Mitsubishi Lancer. Az autót a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon leplezik majd le.

Elsőként a 4,6 méter hosszú Sports Sedan névre keresztelt limuzin érkezik meg, amelyet később teljes családdá bővítenek.  A korábbiakkal ellentétben nemcsak kombi, de ferdehátú ötajtós kivitel is készül.

VW dízellel

VW dízellel


Az alapváltozatba 1,5 literes, 110 lóerős motor kerül, míg a csúcsváltozatot ezúttal is a ralipályákról ismert EVO jelenti majd. Ebbe továbbra is kétliteres, turbómotor kerül négykerék-hajtással kombinálva, ami várhatóan 280 lóerőt tud majd.

Ezek mellett kapható lesz az autó 1,8-as benzines, illetve az európai piacra kitalált 2,0 literes dízelmotorral is. A Volkswagentől származó négyhengeres 140 lóerős, maximális nyomatéka 310 newtonméter. A japán gyártó szeretne egy prémiumváltozatot is piacra dobni a Lancerből, ebbe állítólag a turbómotor visszafogott változata kerülne, ami itt csak az első kerekeket hajtaná.

Hasonlóan színes képet mutat az erőátviteli paletta, hiszen az öt és hatfokozatú manuális váltók mellett, fokozatmentes automata (CVT), 4 fokozatú automata és hatfokozatú robotizált váltó is szerepel.