A hamarosan felbomló DaimlerChrysler-csoporthoz tartozó smart 2003-tól 2006-ig mintegy 3,9 milliárd eurós (990 milliárd forint) veszteséget termelt – derül ki a düsseldorfi Handelsblatt beszámolójából.

Ha ezt a “terhet” nem cipelte volna a DaimlerChrysler, akkor az európai részleg, tehát a Mercedes-csoport 4 milliárd eurós rekordnyereséggel zárta volna a tavalyi évet, ehelyett be kellett érni 2,4 milliárd euróval.

A korábban a svájci óragyártó Swatch által kitalált ötlet ígéretesnek tűnt, a Mercedes egy komplett márkát épített a smart köré. A fortwo mellett megjelent a négyszemélyes forfour és a sportos roadster is. Ám egyszerűen nem működött a dolog, az utóbbi modellek gyártását rövid idő után beszüntették.

A kétüléses városiautó-koncepció azonban tovább él, és jelenleg már a második generációnál tart. Egyelőre ennek mérlege sem pozitív, hiszen 2005-ben a fejlesztésekre és a márka átstrukturálására 1,2 milliárd eurót költöttek el.

Egy illetékes a DaimlerChryslertől viszont úgy nyilatkozott, hogy az idei évben már nyereséges lesz a smart, amelyet az Egyesült Államokban is piacra dobnak. Szükség is van a nagy piacra, miután az eladási számok továbbra is a tervezett alatt vannak.
 
Forrás: Automobilwoche