17 százalékponttal is alacsonyabb lehet az intelligenciaszintje hároméves korában annak a gyermeknek, akinek vérében kimutatható a magas ólomtartalom. Ez arra utal, hogy a légszennyezettség hátrányosan érinti a mentális fejlődést. A tudományos kutatás 200 flamand gyermek vizsgálatán alapul, amit a Gazet van Antwerpen és a Het Belang van Limburg jelentéseiben összegeztek.

A tanulmány szerint a járművek és az ipar keltette levegőszennyezés nemcsak a testi egészséget veszélyezteti, hanem a szellemit is.

“Szinte egyenes irányú kapcsolat létezik a köldökzsinórvér ólomtartalma és a későbbi életkorra jellemző intelligenciahányados között. A nagyfokú szennyezettségnek kitett kisgyerekek később kezdenek el kúszni és járni, mint a tiszta levegőt szívó társaik. Hátrányuk huzamos ideig megmaradhat” – mondta dr. Nik van Larebeke, a Ghenti Egyetem rákmegelőző szakembere.

“Itt az ideje, hogy a kormány intézkedéseket hozzon azon emberek védelmében, akik csak a jövőben lesznek polgárokká” – hangoztatta a szakember.

Forrás: euractiv.hu