Egy EU-parlamenti képviselő betiltaná azokat a személygépkocsikat, amelyek 162 km/órás sebességnél gyorsabban képesek haladni. A legtöbb EU-tagállamban ugyanis a legnagyobb megengedett sebesség 130 km/h.

 

Egy az Európai Parlamentnek benyújtott, az autók széndioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló jelentésben szerepelt a javaslat. Az ötletgazda Chris Davies, brit liberális demokrata képviselő, aki szerint a 162 km/óra 25 százalékkal haladja meg azt a sebességhatárt, amelyet a legtöbb EU-ország engedélyez.

 

Úgy véli, az autók teljesítőképességével és tömegével fokozatosan gyarapodott a széndioxid-kibocsátás is, noha az emberek törvényesen nem használhatják az extra erőt. A képviselő szerint az autóhirdetések tartalmának egyötödét kötelezően arra kellene használni, hogy a gépkocsik fogyasztását és széndioxid-kibocsátását ismertessék. Hasonlót láthatunk évek óta dohánytermékeknél is, ahol a káros hatásokra hívják fel a figyelmet.

 

Az Európai Unió előkészített már egy törvényjavaslatot, amely 130 g/km-ben szabja meg az autók széndioxid-kibocsátását. Ez a törvény 2012-ben lép életbe, ha elfogadják. A képviselők ősszel szavaznak a 160 km/órás tervezetről. Ezt vélhetően erősen támadják majd a német politikusok, hiszen országuk gazdaságát erősen meghatározzák az erős és gyors kocsik gyártói. Németország autópályáin nincs általános sebességkorlátozás sem.

 

Forrás: euractiv.hu