A Csiszár Jenő nevével fémjelzett rádió elsődlegesen a közlekedéssel, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos témákkal foglakozik. Más rádiókkal ellentétben a 99,5 MHz-es frekvencián adó Rádió Q nemcsak az autósok, hanem a kerékpárosok, gyalogosok számára is szeretne értékes információkkal szolgálni. Idegen nyelvű híreivel – kezdetben angol, később orosz és kínai nyelven – pedig a hazánkban élő külföldiek kedvében szeretnének járni. Céljaik között a tömegközlekedési eszközökön történő megjelenés is szerepel.

Éppen jó időben kezdi meg az adás sugárzását a rádió, hiszen idén nyáron biztosan sokakat érzékenyen érint majd a Budapest életét feldúló metróépítés, illetve a hozzá kapcsolódó útlezárások.

A 24 órás műsor mindössze 25-30 százaléka lesz zene, a többi időt a közlekedést segítő információk, valamint a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos témák teszik majd ki. Csiszár Jenő programigazgató arra is kitért, hogy reggeli műsoruk kifejezetten gyerekbarát lesz, így a kicsiket óvodába, iskolába fuvarozó szülőknek sem kell attól tartaniuk, hogy valami olyat hall majd a gyerek a kocsiban, amit nem kellene.