Hosszú várakozás után a Genfi Autószalonon leleplezték az új BMW M3-ast. Azaz csak a kasztniját, mert túl sok mindent nem árultak el az autóról, most viszont már minden kiderült a lényegről, a motorról.

Már tudtuk, hogy V8-as motor kerül a sportkocsi orrába, amelyben bár két hengerrel több dolgozik, mégis 15 kilóval könnyebb, mint a korábbi soros hatos. A könnyűfém és műanyag anyagok jelentős alkalmazásánakköszönhetően mindössze 202 kilogramm. A kis tömeg nemcsak jó hatással van a menetdinamikára, de az ideális súlyelosztáshoz viszi közelebb a járművet.


Egyszerűen úgy lehet megfogalmazni a motor születését, hogy az M5/M6 páros V10-eséről levágtak két hengert. Így lett az 5,0 literből 4,0 és a 10 hengerből 8. Sikerült viszont javítani a motor fajlagos teljesítményén, ugyanis 420 lóerőt préseltek ki belőle, ami kimagasló 105 lóerő/liter arányt jelent.

A maximális forgatónyomaték 400 newtonméter, ami nem tűnik soknak, de itt egy szívómotorrol van szó, melynek hangolása is figyelemreméltó. Amellett, hogy kifejezetten pörgős, 8300-nál éri el a maximális teljesítményt, alul sem gyenge, hiszen a nyomaték 85 százaléka, azaz 340 Nm, már 2000-es fordulatszámtól használható. Mindez elsősorban az először 1995-ös M3-asnál bevetett dupla Vanos vezérlési rendszer érdeme.

Ahogy az M5-ösnél, itt sem használják viszont a Valvetronic szelepvezérlést, inkább, ahogy a versenyautóknál, minden egyes henger külön fojtószelepet kapott. Ezzel a motor sokkal gyorsabban reagál a gázpedálra.


Mivel az M3-assal kifejezetten gyorsan és sportosan lehet kanyarodni, különleges, két olajpumpára alapozó kenőrendszert dolgoztak ki. Ez a legextrémebb helyzetben is biztosítja, hogy a motorban megfelelő legyen a kenés, a motor így nem közvetlenül az olajteknőből szívja az olajat, mint a hagyományos autóknál.

Szeptembertől lehet megvásárolni az új M3-ast. Először Coupé kivitelben, amelyet később követ majd a kabrió is. A hírek szerint újra lesz limuzinváltozata is a sportos hármasnak, sőt kombi karosszériával is elkészítik.

M3 Történelem

Ha BMW M3, akkor a legtöbben soros hathengeres motorra gondolnak. Pedig nem volt ez mindig így. Az M GmbH első generációs hármasa 1986-ban még 2,3 literes négyhengeres motorral készült (195-220 Le), aminek aztán volt egy 200 köbcentivel nagyobb űrtartalmú változata is.

A sportosság új szinonímája 1986-ban

A sportosság új szinonímája 1986-ban


1992-ben a modellváltáskor az új E36-os M3-as már 3,0 literes hathengeres motorral büszkélkedett (286 Le). 1995-ben, amikor az autó kisebb modellfrissítésen esett át, a hengerűrtartalmat ismét megtoldották 0,2 literrel (321 Le). Ennek a típusnak az is érdekessége volt, hogy a Cabrio és Coupé mellett limuzinkivitelben is készült a legsportosabb hármas. Emellett ekkor jelent meg a BMW szekvenciális sebességváltója az SMG.

2001-ben készült el a jelenleg is kapható E46-os széria az M3-asból, amelybe a már ismert, de jelentősen továbbfejlesztett motort szerelték. A 3,2-es blokkból kiemelkedően magas, 343 lóerőt préseltek ki. Ez a soros hathengeres bekerült a Z4-modellekbe is. Készült egy 200 kilogrammal könnyebb, M3 CSL kivitel is, amelyben a motor teljesítményét megemelték, illetve a végsebességét is csak 280 km/óránál szabályozták le.