A jövőben behajtható lenne Magyarországon az Európai Unió más tagállamaiban magyar állampolgár által elkövetett szabálysértés miatt kiszabott, 70 eurót meghaladó pénzbüntetés. Ezt is tartalmazza a kormány által a héten elfogadott szabálysértési jogsegélyről szóló törvénytervezet.

Soós László, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium főosztályvezetője az MTI-nek elmondta, a külföldi hatóság által szabálysértés miatt kiszabott pénzbírságot akkor lehet Magyarországon végrehajtani, ha az eljárás alá vont személy Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy vagyonnal, illetve jövedelemmel rendelkezik.

Az Európai Unió más tagállamában kiszabott bírságot Magyarországon forintban hajtják be. Ha illetékbélyegen rója le az illető a bírságot, a befizetett össze a központi költségvetésbe kerül, ha adók módjára hajtják be, akkor a lakó- vagy tartózkodási hely szerinti önkormányzatot illeti meg az összeg. A törvénytervezet szerint a 70 euró feletti pénzbírságokat lehet behajtani.

Ez a tervezet illeszkedik az Unió új elveibe, mely szerint minden országban behajthatóak lennének a szabálysértések utáni összegek, így hazánkban külföldiek által elkövetetteké is. Jelenleg az Európai Unióban a rendőrök nem igazán tudnak mit kezdeni a külföldi szabályszegő autósokkal, ha azokat nem érik tetten.

Többe kerül a szerveknek behajtani a büntetést, mint amekkora összeget kiróhatnak egy gyorshajtás vagy egy tilosban parkolás után – az adatok beszerzése külföldről nem egyszerű.