Az új járművel az előd, “Stanley” névre hallgató Volkswagen Touareg sikerét szeretnék megismételni a készítők. A jármű kiváló eredményével szinte porba döngölte a 2005-ös, intelligens autók számára kiírt verseny minden más indulóját.

Az idén novemberben rendezendő futamon jóval nehezebb feladattal kell megbirkózniuk a résztvevőknek, mint korábban, hiszen ezúttal a városi forgalmat szimuláló környezetben kell bizonyítaniuk az autóknak rátermettségüket. A 60 mérföldes pályán körforgalmak, forgalmas kereszteződések és egyéb akadályok is próbára teszik majd a járművek tudását.

Természetesen ehhez a dízelmotorral felszerelt “Junior” nevű Passatot teljesen átalakítják, komoly teljesítményű, többmagos processzorok végzik majd az irányítását. A kormányzás, gáz, fék, kézifék funkciók mind elektromos illetve elektromechanikus úton, számítógép által is tökéletesen vezérelhetők. A verseny célja, hogy olyan megoldások keresésére ösztönözzék a szakembereket, amik a jövő autóiban sokat tehetnek majd a biztonságosabb, kényelmesebb közlekedésért.