Azok, akik mostanában terveznek sí utat – és még nem tették meg – jobb, ha időben elkezdenek hólánc után nézni. Néhány szomszédos országba már be sem engednek nélküle, néhol csak a veszélyesebb hágókon, hegyi utakon jelzik táblával, hogy lánc nélkül tilos továbbmenni. Egyszerű hólánc már 3-4 ezer forinttól kapható, elfér a sok gönc mellett a legzsúfoltabb csomagtartóban, és még enni sem kér. Ez biztos.

Hólánc vásárlásakor – hasonlóan az élet más területeihez, – közel sem biztos, hogy jó, ha a beérjük a legolcsóbb megoldással. Feltéve, ha a rendeltetésszerű használat is a sofőr rövid távú tervei között szerepel. Nagy bevásárlóközpontokban ugyan néhány ezer forinttól már kaphatóak hagyományos hóláncok, amik néhány használatot kibírnak, de rendszeres, intenzív használatra szinte biztosan alkalmatlanok. Ha csupán a hólánc meglétét kötelezően előíró ország rendőrei miatt kerül be a csomagtartó mélyére ez a típus, akkor már nem annyira vészes a helyzet, hiszen olcsó, és még általában csinos, kék műanyagdoboz is jár hozzá.

Megvételekor azért is érdemes körültekintően megvizsgálni, hogy jó lesz-e a kiválasztott lánc az autóra, mert mostanában a nagy átcímkézések korát éljük. Igaz, mi is hallottunk már olyan esetről, mikor hiába szerepelt a doboz szélére ragasztott matricán a hőn áhított méret, kibontás után még az erőszak, szemmel verés és átkozódás sem segített, képtelenség volt felimádkozni a láncot az autó kerekére. A dolog pikantériája, hogy éppen síelés előtt történt a beruházás, csak egy esztendővel korábban, mint ahogy szükség lett volna rá. Így egy éven át a hamis biztonság érzetét sugallva lapított a csomagtartóban a használhatatlan segítség. A bevásárlóközpontban persze hiába reklamált a tulaj, hogy nem az volt a dobozban, mint amit a címkére írtak, reklamációja hamar lepattant a harcedzett vevőszolgálatosról.

Láncpróba

Tanulság: vétel után azonnal ki kell próbálni a frissen vett hóláncot, így ha véletlenül nem stimmel a méret, még könnyen ki lehet cserélni. Egy főpróba különben sem árthat, így szükség esetén, hóban, útszélén sokkal könnyebben megy majd élesben is a láncbűvölés. Az egyszerű lánc előnye az alacsony ár, az egyszerűség, hátránya pedig az, hogy szinte biztos, hogy nyakig sóval keveredett hóleves, mocskos lesz tőle az ember mellső végtagja, miközben a kerekeket ölelgeti.

A friss, csillogó hólánccal kezünkben mindig a hajtott kerekek felé vegyük az irányt, azokra szereljük fel, ha hasznát akarjuk venni. Összkerékhajtású járműveknél jó, ha jut mindegyik gumira, de ha csak egy pár áll rendelkezésre, akkor praktikus azt az első kerekekre felszerelni. Könnyebb lesz kormányozni és fékezésnél is jobb, ha előre kerül a lánc. Természetesen a hóláncot csak hóban, jégen illik használni, különben könnyen kár eshet az útburkolatban, az abroncsban egyaránt, de még a futóművet is könnyen megviselheti az aszfaltmenetet.

Ja, és hólánccal autózva érdemes betartani az 50 km/órás sebességkorlátozást. Gyorsabban sehol sem szabad vele közlekedni.

Autóra való zokniról, és a kilenckarú óriáspók öleléséről írunk a következő oldalon


Zoknit az autóra!

Gyors, két perces felszerelhetőséggel és kis tömeggel hívja fel magár a figyelmet az “autózokni” Autosock fantázianevű csoda, amely akár egész évben elfér a csomagtartóban, és még nem is zörög. A 24 ezer forint körül megkaparintható norvég találmány leginkább egy ragadós zsákra hasonlít, ezt kell a kerékre szerelni, aztán hajrá. Előnye a kis tömeg, gyors felszerelhetőség és a gyártók előrelátóan még egy hosszúszárú kesztyűt is mellékelnek a termékhez. Sajnos az eszköz legnagyobb hátránya, hogy olyan országokban, ahol törvény írja elő a hólánc meglétét, ott ezzel a szerkezettel nincs kisegítve az autós, a rend őrei nem tartják teljes értékű hóláncnak.

Akiket az is érdekel, miért tapad jól havon, jégen az autózokni, azok itt okosodhatnak tovább.

Gyakori, intenzív használat mellett már megfontolandó, hogy egy nagyobb beruházással könnyen, gyorsan felszerelhető, strapabíró szerkezet kerüljön a csomagtartóba. Persze itt a gyors felszerelésért cserébe termetesebb szerkezettel, borsosabb árral kell számolni.

A legnagyobb pók

A 30 másodperces felszerelés lehetőségéért már 40-60 ezres árat kell leszurkolni. Ezért már tartósabb kivitelt, kényelmes szerelhetőséget kínál a gyártó. Itt már egyáltalán nincsen lánc, helyette szegekben végződő műanyagkarok ölelik át az autó kerekét. Legnagyobb előnye, hogy a Great Spider névre hallgató – a névkiötlő kreatívok itt apró hibát vétettek, hiszen a pókoktól eltérően a termékük nem nyolc, hanem kilenc lábbal kapaszkodik a gépkocsi kerekébe – szerkezetet rögzítő adaptert már a rossz idő beálltakor fel lehet szerelni a kerékre, így hóra, jégre tévedve már tényleg másodpercek alatt feldobható a meglehetősen vaskos szerkezet.

Terepjárósoknak nem csak télen segíthet sokat a hólánc, hanem szinte minden évszakban hasznát tudják venni. Mély dágványban, de még homokban is menekülést jelenthet, ha sikerül hóláncot szerelni az autó kerekére.

Természetesen sem a hólánc, sem az egyéb kiegészítők nem helyettesítik a téli gumit, csak további segítséget jelentenek olyan esetekre, amikor már a legjobb gumiabroncs is elveszíti a tapadást.