515 fő megkérdezésével végzett kutatást a TNS Hungary piackutató cég. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy a költségvetési hiány helyreállítása érdekében hozott megszorító intézkedések hatással lehetnek-e az újautó-vásárlásokra.

Úgy tűnik, a válasz egyértelműen igen, hiszen a felnőtt lakosság két harmada szerint jelentős hatásuk lesz az intézkedéseknek. A válaszadók 29 százaléka úgy vélekedett, hogy a megszorító intézkedések következményeképpen az emberek inkább a használt autók felé fordulnak. Emellett a megkérdezettek negyede inkább azt tartotta elképzelhetőnek, hogy a jövőben kisebb vagy alacsonyabb árú új autót vesznek.

Érdekes megjegyezni, hogy míg az utóbbi válaszlehetőségre leginkább a középkorúak “szavaztak”, addig a fiatalok úgy gondolják, használt autókból fogy majd több. Ezzel szemben viszont a felmérésből az is kiderül, hogy egy demográfiailag jól elkülöníthető, kisebb szegmens – nagyrészt a budapesti és nagyvárosi, egyetemet, illetve főiskolát végzett megkérdezettek – szerint a megszorításoknak nem lesz számottevő hatása az új autók forgalmára.

Az autóimportőrök adataiból kiderül, hogy az emberek jelenleg nemigen vásárolnak új autót, így jelentősen esnek az eladások. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor várhatóan a kereskedőknek is lépniük kell.