Olyanok ők, mint az ikrek, csak míg az egyik mondjuk kopasz, addig a másik komoly hajkoronát visel. Ezért miután a Hamann Motorsport elkészítette a kiegészítőket a BMW M Coupé számára, színte kínálta magát a lehetőség, hogy azok felkerüljenek a Roadsterre is, hiszen a cég abba is beépítette a spéci motort.

Ezúttal nem sokat reszelték a 3,2 literes bajor hathengerest. A gyárilag 343 lóerős motor mindössze 15 lóerővel gazdagodott, amihez elég volt a motorvezérlő elektronika programját újraírni, illetve az egész a végére kapott egy sportkipufogót is. A sportkatalizátorok nem látszanak, de a négy új, impozáns, 76 milliméteres kipufogóvég igen, a legtöbben azonban már messzebbről, a rendszer orgánumából sejthetik, hogy valami megváltozott.

Miután a 250-nél beszóló NagyTestvér ki lett iktatva, ha a pilóta a végletekig hajszolja a roadstert, 275 km-es óránkénti haladásra is képes. Ilyenkor tesz jót, hogy 20 mm-rel alacsonyabban ül a kasztni, illetve hogy a hátsó lökhárító alá diffúzort szereltek, a csomagtér-fedélre pedig egy csinos szárny került. A karosszéria egyensúlya azonban nem borul fel, mert az új első spoiler az első tengelyre ébreszt nagyobb leszorítóerőt.

A látványos karosszériaelemeket akár gyári kiegészítőknek is hihetnénk, ugyanúgy, mint a Hamann felnijeit. Igen mutatósak a 19 és 20 colos tárcsák, a hozzájuk illő gumikkal. Aggódni nem kell, a szélesebb gumikkal is könnyedén elbánik a gép – legföljebb csak vastagabb csíkot hagy az aszfalton, ha tövig nyomjuk a gázt.