Kínában már hamarosan piacra is kerül az új modell, az export beindításának pontos ideje még ismeretlen, de várhatóan a jövő év elejétől árasztják el vele az európai, amerikai piacokat.

Míg az autó méretes, tátott szája az Audik elejét idézi, addig a márkanévvel és a korábbi Rover jelvényre hajazó emblémával nem küzdöttek annyit, azt egyszerűen lenyúlták a tervezők, majd egy kicsit fazonírozták őket. Szintén egyszerűen oldották meg a típusjelzést is, a 75-öst csupán egy 0-val egészítették ki, így kapta a Roewe 750-es nevet a kínai Rover-utód. (És hogy miért is Roewe a Rover helyett, kiderül korábbi cikkünkből.)

A fabetétekkel gazdagon megspékelt autót kétféle, 2,5 literes V6-ossal, és 1,8-as turbós, szintén benzines erőforrással készítik.

A gyár, amely a GM-mel és a VW-vel együttműködve is gyárt autókat, egyelőre évente 120 000 darab Roewe gyártását tervezi, de ezt a mennyiséget 2010-ig évi 300 000 darabra szeretnék feltornázni.

A képeket elnézve úgy tűnik, a kínaiak szeretnék megőrízni az autó eredeti brit hangulatát. Belül fabetét és bőrborítás kelleti magát, és száműzték az eredeti autó leggyengébb láncszemét, a középkonzolt.