Persze az oroszok sosem adják fel, feltett szándékuk, hogy egy legalább annyira nagy és mindennapos körülmények között használhatatlan batárt építenek, mint a Hummer. Az ő változatuk azonban legalább biztonságos, hiszen az egész négykeréken gördülő tankot vastagon páncélozták.

Különböző vastagságú, német alapanyagokból készülő páncélozással rendelhető a luxustank, így a B2-estől egészen a 12,7 mm-es lövedékek ellen is védelmet nyújtó B7-es osztályig terjed a kínálat, amit kétféle karosszériaváltozatban is elkészítenek.

Saját hajtáslánc kifejlesztésére nem pazarolták erőiket a gyárban, megelégedtek az amerikaiaktól vásárolt motorokkal. Kínálnak 8,1 és 6,6 literes erőművet is a kocsiba, előbbi 344, utóbbi 300 lovas teljesítménnyel bír. Ehhez ötfokozatú automatikus váltót ajánl az orosz üzem.

A több mint négy tonnás kocsihoz extraként választható felszerelések listája szinte végtelen, így a 20 colos felnitől a teljes bőrkárpitozáson keresztül a DVD-lejátszóig bármit beszerelnek. Kívánságra még hosszabb tengelytávval is legyártják a kocsit, ha pedig éppen a tajgán kell pénzt behajtani, akkor állófűtés kényezteti a megfáradt munkás embert.