Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója a 2005-ös év pénzügyi eredményeit ismertető sajtókonferencián a jövőről is beszélt. A szakember bejelentette, hogy a Nissan 200 millió dollár (42,5 milliárd forint) értékű beruházással új összeszerelő üzemet létesít Oroszországban.

Szentpétervár ad otthont az új gyárnak, ahol a teljes kapacitás elérésekor évi 50.000 darab gépkocsi készül majd, 750 fő foglalkoztatásával. Ebben az üzemben speciálisan az orosz piacra szánt modellek készülnek majd. A Nissan részéről a döntés már megszületett, most már csak Oroszország Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztériumának kell jóváhagynia, illetve aláírnia az egyezményt.

“Oroszország a Nissan számára nagyon sikeres piac, és a jövőt illetően is nagy fejlődési lehetőségeket látunk itt. Az ország világméretű növekedési stratégiánk fontos részét képezi.”- mondta Ghosn.

Mindezt alátámasztja az is, hogy Oroszország lesz az első európai ország, ahol a tervek szerint 2006 év végén megkezdődik a Nissan luxus márkájához, az Infiniti-hez tartozó modellek értékesítése. A többi európai országban 2008-ra várható a márka megjelenése.