Elképzelhető, hogy még idén össze bemutatkozik az új Fiat 500-as, amely a 2004-es Genfi Autószalonon leleplezett Trepiuno tanulmányra emlékeztet majd. A szériagyártású autó nagyobb lesz a tanulmánynál, de belül így is négy utasnak jut hely.

A kocsit a Panda padlólemezére építik és várhatóan a lengyelországi Tichyben gyártják majd, együtt az új Ford Ka-val. Az autóban várhatóan 1.1 és 1.2 literes benzinmotorok valamint 1.3-as dízel erőforrások lesznek. Azoknak, akik ennél többre vágynak készül majd Abarth kivitel is.

Ennek kevés köze lesz az eredeti autóhoz, amint az Auto Express brit lap által közölt képeken is látszik. Ahogy a korábbi Abarth 500-as és 600-as modelleknél, itt is jelentősen átalakítják a járgányt. Kiszélesítik a nyomtávot és keményebb lengéscsillapítókat szerelnek be, de a karosszériát is alacsonyabbra ültetik. Ettől az autó vezetése egy gokartéhoz hasonlóvá válik.

Küllemében hasonló lesz az autó, mint amilyenek az Abarth skorpió jelével ellátott 595 és 695 modellek voltak. Erről az egyedi fényezés és a spoilerek gondoskodnak.

A motortérbe egy új fejlesztésű 1,4-es blokk kerül. A turbófeltöltéses erőforrás teljesítménye 150 lóerő körül lesz. Ezzel a kocsi 9 másodperc alatt éri el a 100 km / órát, a végsebessége 210 körül lesz. Az új Abarthot jövő márciusban a Genfi Autószalonon ismerhetjük meg.