Kerékpárokat már korábban is kínált vevőinek a Mercedes, sőt az automata váltós kivitel sem ismeretlen, idén már a második generációt mutatták be belőle. Ez a bicikli kétféle méretben és felszereltséggel kapható, a drágább árában az önműködő, szükség esetén magától bekapcsolódó világítás is benne foglaltatik.

Ezzel szemben karbonvázas, igazi unikumnak számító modellt első ízben idén kínál a német autógyártó. Hála az ultrakönnyű, de mégis igen erős szénszálas váznak, a kerékpár mindössze 8,3 kilogrammot nyom. Felszerelését a Shimano szállította, természetesen a japán gyártó csúcskategóriás, Dura-Ace szettje került a versenygépre, amelyből mindössze 199 darabot sorszámozott példányt készítenek. A légellenállás csökkentése érdekében a szokásosnál kevesebb, elöl 16, hátul 20 darab küllő található a kerekekben, amelyekre Michelin gyártmányú abroncsok kerültek.

Piros kormánybandázs és az abroncsok szélén futó szintén piros csík dobja fel a szénfekete kerékpár külsejét. A különleges kétkerekűért igen borsos árat, 2990 eurót (798 000 forintot) kell a kasszánál leszurkolni.

Akik nemcsak aszfalton kerekeznek, azoknak is ajánl kétkerekűt a gyár. A robosztus, összteleszkópos hegyikerékpár szinte bármilyen terepen megállja a helyét. Az Y-alakú alumínium vázra Shimano Deore LX készletet szereltek, a kerékpárt pedig hidraulikus tárcsafék lassítja. Háromféle vázméretben, 44, 49 és 54 centiméteres magassággal rendelhető a bicikli, amelyért 1790 eurót (477 000 forintot) kérnek.

Természetesen a kerékpárokhoz exkluzív kiegészítőket is kínál a gyár. Rendelhető kétféle alumínium pumpa, akár karbonból készített gumiabroncs-nyomásmérővel, de nem hiányzik a választékból az oldaltámasz, a csomagtartó, a kilométeróra és a kulacs sem. Kapható a kerékpárok méretéhez igazított autós bringaszállító készség is, amelyből van tetőre, illetve az autó hátuljára szerelhető változat is.