Januárban a Detroiti Autószalonon mutatkozott be az új Cadillac Escalade, amely elsősorban az amerikai piacon hódít. A jövőben azonban Európában is kapható lesz a külső és belső részen is teljesen megújult kocsi, így a Genfi Autószalonon a kontinens vásárlóinak is bemutatják az új modellt.

Sok változás nem lesz az amerikai kivitelhez képest. Az autó továbbra is teherautó méretű és igen masszív erőmű biztosítja a szabadidőautó dinamizmusát. Az Escalade orrában egy teljesen új 6,2 literes V8-as blokk trónol, ennek legnagyobb teljesítménye 409 lóerő. A motor maximális forgatónyomatéka sem lebecsülendő, 565 newtonméter 4400-as fordulatszám mellett.

Hatfokozatú automataváltó csatlakozik a motorhoz és juttatja annak erejét a kerekekhez. A vezető bízhat az elektronikában, de maga is megválaszthatja a fokozatokat. A járművet első, oldalsó és függönylégzsákokkal szereleik, de megtalálható benne a menetstabilizáló elektronika is, amelyben borulásgátló program is van.

Az autó 18 colos felnikkel gördül le a futószalagról, de a vevők rendelhetnek 22″-os tárcsákat is. Az utastér kialakítása a luxuslimuzinokat idézi, a hagyományos kényelmi extrák mellett megtalálható benne az 5.1 Digital Sorround hangrendszer, a DVD lejátszó, 8 colos érintőképernyős navigációs rendszer is.

Az állandó összekerék-hajtással készülő autónak kevés ellenfele van Európában, az ugyanis jóval nagyobb, mint a nálunk leginkább kelendő kategória tagjai, mint a BMW X5, Mercedes ML stb. A hétszemélyes kocsi elsőszámú ellenfelei a Lincoln Navigator, a Lexus LX 470, Mercedes-Benz G-osztály, az Infiniti QX56, de ezek közül Európában csak a Mercedes kapható.