Szemben a BMW ötössel, a Mercedes E-osztályban van V8-as dízelmotor. Az a pletyka járja, hogy a BMW azért nem építette be a 740d-ben megismert motort, mert az túl nehéznek bizonyult volna a középkategóriás limuzin számára. Ám ez nem akkora veszteség, az ikerturbós 3.0 literes dízelmotorral sincs hiány teljesítményben. Az így megalkotott 535d bármelyik konkurensével könnyedén veszi fel a versenyt.

Most valami hasonló várható a benzinmotorok esetében. A Mercedes C-osztályt és az Audi A4-est is gyártják V8-as benzines erőforrással, a hármas BMW-ben nincs ilyen. A nemzetközi sajtó valószínűnek tartja, hogy miután az M5-öst már V10-es blokk hajtja, a következő M3-as V8-as motort kap, ám ez nem biztos. A Genfi Autószalonon a bajor gyár új nagyteljesítményű motorral lepi meg rajongóit, amely felülmúlja a 740i-be épített V8-asukat is.

Az új erőforrás egy 3.0 literes soros hathengeres. A motort két turbóval látták el, amelyek egyenként három-három hengert lélegeztetnek. Emellett bevetették saját fejlesztésű műszaki megoldásaikat is, a szelepemelést végző Valvetronic és a változó szelepvezérlésért felelős Vanos rendszert. A motort közvetlen-befecskendezéssel látja el üzemanyaggal, ami mintegy 10 százalékkal csökkentette az üzemanyag-fogyasztást.

A teljes egészében alumíniumból készülő blokk legnagyobb teljesítménye 306 lóerő, míg a maximális forgatónyomatéka 400 newtonméter, amit 1500-as percenkénti fordulatszámtól ad le a motor és ez kitart egészen 5800-ig. A mérnökök kifejezett hangsúlyt fektettek arra, hogy kiküszöböljék a turbómotorok korábbi betegségét, azaz a késedelmes reakciót. Állítólag a motor a gázpedál legapróbb pöccintésére is élénken reagál, turbólyuknak nyoma sincs.

Míg méretében hasonló a 3,0 literes soros hatos blokk, mint egy négyezres V8-as, 70 kilogrammal könnyebb annál. Ezek után könnyen elképzelhető, hogy a BMW az M3-as számára a motor továbbfejlesztett változatát építi meg. Mi lenne, ha az 535d-ben alkalmazott lépcsőzetes feltöltésű turbókból kerülne kettő a motorháztető alá?