Mióta a Lotus kínálatát az Elise és az Exige adja, azóta az autók egyértelműen a minél jobb súly lóerő arányra építenek. Azaz bár nem éppen gyengék a kocsik, de igazi élvezeti értéküket a minimális önsúlyuk adja. A Lotus Genfben bemutatja az Exige továbbfejlesztett változatát, ami még inkább kedvében jár a vezetés szerelmeseinek.

Az Exige S-be ugyanis a korábbinál erősebb motor kerül. Az alap továbbra is a Toyotától származó változó szelepvezérlésű 1,8-as motor, ám az a korábbi 192 helyett itt 218 lóerős. Ehhez az erőforrást kompresszorral és töltőlevegő-hűtővel szerelik fel. Ezzel nem lesz a legerősebb Lotus az Exige, hiszen ugyanilyen összeállítással korábban 240 lóerős változat is készült, nem beszélve a versenyautóról, ami további negyvennel volt erősebb.

Mindössze 935 kilogramm az Exige S tömege, ami lehetővé teszi, hogy mindössze 4,1 másodperc alatt elérje a 100 km/órát. Az autó végsebessége 238 km/órára emelkedett, amellett, hogy az átlagfogyasztása akár 9,1 liter is lehet. Az autót a teljesen fényezett lökhárítójáról, a hátul középen lévő ovális kipufogóról és a korábbinál nagyobb, tetőn lévő légnyílásról lehet felismerni.